Az Otthon Centrum Holding Kft. az április elején aláírt megállapodásnak értelmében 70 százalékos tulajdonrészt szerzett a lengyel Freedom Nieruchomości csoportban, amely Lengyelország egyik legnagyobb ingatlanközvetítő hálózata.
Néhány év leforgása alatt 43 évről 36 évre csökkent a lakásvásárlást részben hitelfelvétel segítségével tervező vevőjelöltek átlagos életkora. A fizetések növekedése mellett számos más tényező is befolyásolta a változást.
Februárhoz viszonyítva élénkebb volt a március a lakáspiacon. Havi szinten csaknem 6,6 százalékkal emelkedett a kereslet, míg a feladott hirdetések száma mintegy 10 százalékkal nőtt.
Habár éves szinten továbbra is jelentősnek számít a lakásdrágulás, januárhoz képest már több helyen mérséklődnek az árak. A használt lakások kínálata Budapesten 20 százalékkal, a vármegyeszékhelyeken több mint 60 százalékkal nőtt.
Budapesten a 40 négyzetméternél kisebb garzonlakások kínálati átlagára 33,9 millió forint volt márciusban. A vármegyeszékhelyek esetében ugyanez a lakáskategória 10,1-33,9 milliós áron cserél gazdát.
2022 harmadik negyedévében 21 százalékkal drágultak az ingatlanok hazánkban. Az Európai Unió tagországai közül már csak egy ország előzi meg Magyarországot ebben a mutatóban.
Pilvax Kávéház, Budai Vár, Magyar Nemzeti Múzeum. Az 1848-as forradalom nevezetes helyszíneiben az is közös, hogy mindegyik közelében drágán lehet lakáshoz jutni napjainkban.
A hetvenévesnél idősebbek ritkán vásárolnak ingatlant, de akik igen, azok jóval többet költenek az országos átlagnál, ráadásul a készpénzes fizetést részesítik előnyben.
Kevés külföldi állampolgár döntött a magyarországi ingatlanvásárlás mellett 2022-ben. A vevők csupán három százaléka volt nem magyar, ők viszont mélyebben hajlandóak voltak a zsebükbe nyúlni.
A vevők egyre nagyobb árengedményeket tudnak elérni a hazai ingatlanpiacon. A használt családi házak esetében nem ritka a tíz százalék feletti alku sem, amelyre legutóbb a koronavírus-járvány megjelenése előtt volt példa.
Az eladó ingatlanok iránti kereslet országos szinten nagyjából 50 százalékkal mérséklődött éves összevetésben, ezzel egyidejűleg az eladó lakások kínálata csaknem 30 százalékkal nőtt.
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta az ingatlan.com üzemeltetőivel szemben folytatott vizsgálatot, mivel nem bizonyosodott be a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés.
Elkezdtek aktívan külföld felé kacsintgatni az ingatlanbefektetők, a jó földrajzi fekvésű országok körül Horvátország, Albánia, Ciprus és Spanyolország is népszerű a magyar vevők körében.
Nem mindenkinek érdemes kivárásra játszania a lakáspiacon ugyanis a vevők kerültek jobb helyzetbe. Az ingatlanárak esetében már a stagnálás a jellemző.
Az elmúlt évben egyértelműen a drágulás dominálta az ingatlanpiacot, a közelmúltban azonban nemcsak mérséklődött az áremelkedés üteme, de egyre több helyen már csökkenés is tapasztalható.